2010. május 29., szombat

Erdei iskola

Pénteken diákjaink erdei iskolai programokon vettek részt. Egy rövid köszönőlevelet mellékelnék, amit az osztályról írtak:

"A tervezett programok sikeresen lezajlottak: a fiúk együttműködőek voltak, a látogató szakértők szerint kirívóan jól viselkedtek (valóban, elég jók voltak), részükről nem múlott semmi.
A szakértők a programot kiválónak, példaértékűnek minősítették, az erdei iskola minősítést javasolták."

2010. május 28., péntek

Zeidler Miklós péntek esti előadása

Pénteken este a Gimnázium Teleki-termében Zeidler Miklós történész (ELTE Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék) tartott előadást Az újkori sportmozgalom – mulatság vagy versengés? címmel.

Az előadó kutatási területe a magyar külpolitika 1918–1945 között, ill. a magyar sporttörténet a 19–20. században. Ez utóbbihoz illeszkedik az előadás, amely a modern sport kialakulásáról, magyarországi megjelenéséről (lóverseny, úszás, vívás, atlétika) és a sport társadalmi jelenséggé válásáról szól. A magyar foci történetén keresztül eljutunk egészen a futball-világbajnokságokig.

2010. május 27., csütörtök

Orgonahangverseny

Ma a bazilikában a gimnázium tanulóinak orgonahangversenyén vehettünk részt:

Bach: D-dúr prelúdium és fúga BWV 532 (Kiss Zsolt)
Pachelbel: e-moll tokkáta
Scheidt: Vater unser im Himmelreich-korálvariáció (Prifer András)
Fischer: d-moll prelúdium
Couperin: Kyrie  (Slezák Csaba)
Pachelbel: e-moll prelúdium és fúga
Franck: D-dúr sortie (Rajna Keve)
Vierne: Epitaphe-Sírfelirat Op.31. No.4. (Nagy Péter)
Lefébure-Wély: Sortie (Kaposi Dávid)

2010. május 26., szerda

Balatoni osztálykirándulás (Alsóörs: május 22-25.)

Szombattól keddig a bencések alsóörsi nyaralójában voltunk osztálykiránduláson.
Első nap Herenden megnéztük a porcelánmanufaktúrát, ahol a készítés minden fázisát megmutatták.
... Sőt, kipróbálhattuk a festést, ami azért nem is volt olyan könnyű, mint azt páran gondolták ...
 A manufaktúra után megnéztük a porcelánmúzeumot és egy érdekes kiállítást: "Tündérkirálynő és színészkirály" (Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán életéről, művészetéről).

Délután érkeztünk Nagyvázsonyba, ahol a várat és a középkori pálos kolostor romjait néztük meg. Mindenkinek volt egy-egy kiselőadása az adott hely történetéről. Sokan szépen megtanulták  a kikutatott érdekességeket, mondákat, legendákat (nem is marad el a töri ötös!!!!), és persze páran még felolvasni se tudták az internetről pár másodperc alatt kinyomtatott sorokat. Nem volt nehéz eldönteni, hogy ki mennyit készült ...

Késő délután értünk az alsóörsi szállásra, s a gyors szobafoglalás után, kimentünk a partra. Már ekkor is nehéz volt visszafogni a fürdőzést szorgalmazókat ... másnap ez már nem is sikerült. Estefelé sétáltunk még egy kicsit a faluban, a közös vacsora és a tábortűz előtt.

Vasárnap reggel átvonatoztunk Balatonfüredre a pünkösdi misére. Meg is telt a kerektemplom. 
Sétáltunk, fagyiztunk - páran jól be is lakmároztak a parton, pedig még csak most jött az ebéd. A Zsombor szülei meghívtak minket ebédre. Volt pörkölt, mákos guba és házi krémes ... mozdulni is alig tudtunk. Utólag is köszönjük ezt a páratlan vendégszeretetet!!!
  
 Sok-sok fotó itt!!!

A délután pedig a horgászaté, a focié és a fürdésé volt.

2010. május 17., hétfő

Esztergomi testvérosztály


Vasárnap az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium hetedikes diákjai látogattak meg minket. Volt foci, ping-pong ... és győzelmek.


2010. május 16., vasárnap

Előadások

Szombaton Freud Tamás agykutató, akadémikus tartott előadást Belső világunk hatásai tanulási és memória-folyamatokra: agyhullámok és kreativitás címmel.

Vasárnap a gimnázium vendége volt Karsai György klasszika-filológus és Térey János költő. A klasszikus görög drámák újrafordításáról és Euripidész Oresztész című tragédiájáról beszélgettünk.

2010. május 9., vasárnap

Tájfutás a Bakonyban

Vasárnap újra tájfutást tartottunk a Bakonyban. Ősszel volt az első, s most a második ... melyen sok egyéni rekord is megdőlt.

2010. május 8., szombat

Sokorói tekerés


Szombat délután páran elkerekeztünk az écsi Rábaringre. Sajnos most nem jutottunk be, mert valami programféle zajlott, de ennek ellenére szép helyeken kerekeztünk a Sokoróban.



Fotók: itt!

2010. május 7., péntek

Csizmadia András "gasztrofilozófus" előadása

Ma este Csizmadia András "gasztrofilozófus", főiskolai docens tartott előadást /Bevezetés a gasztronómia rejtelmeibe/ a gimnáziumban. Sokat beszélt nekünk a helyes táplálkozásról, szóba került minden, ami étel-ital, gyümölcs, zöldség.

2010. május 3., hétfő

2010. május 2., vasárnap

2010. május 1., szombat

Péri majális

Szombaton az osztállyal áttekertünk Pérre a reptéri majálisra. Lehetett repülni, quadozni, voltak katonai gépek, veterán autók, harci bemutatók, repülőgép szimulátorok és makettek stb. Volt légi bemutató, rendőrkutya és bűvész számok.

Útközben - mindenki nagy-nagy örömére :) - feltekertünk Ság-Halomalján a hegyre ( = domb), ahol a napóleoni csata kis emlékműve áll.

... néha esett is ...

... s volt, aki járgányt cserélt ...
Hazafelé lehetett a kalandosabb utat is választani ...