2010. május 26., szerda

Balatoni osztálykirándulás (Alsóörs: május 22-25.)

Szombattól keddig a bencések alsóörsi nyaralójában voltunk osztálykiránduláson.
Első nap Herenden megnéztük a porcelánmanufaktúrát, ahol a készítés minden fázisát megmutatták.
... Sőt, kipróbálhattuk a festést, ami azért nem is volt olyan könnyű, mint azt páran gondolták ...
 A manufaktúra után megnéztük a porcelánmúzeumot és egy érdekes kiállítást: "Tündérkirálynő és színészkirály" (Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán életéről, művészetéről).

Délután érkeztünk Nagyvázsonyba, ahol a várat és a középkori pálos kolostor romjait néztük meg. Mindenkinek volt egy-egy kiselőadása az adott hely történetéről. Sokan szépen megtanulták  a kikutatott érdekességeket, mondákat, legendákat (nem is marad el a töri ötös!!!!), és persze páran még felolvasni se tudták az internetről pár másodperc alatt kinyomtatott sorokat. Nem volt nehéz eldönteni, hogy ki mennyit készült ...

Késő délután értünk az alsóörsi szállásra, s a gyors szobafoglalás után, kimentünk a partra. Már ekkor is nehéz volt visszafogni a fürdőzést szorgalmazókat ... másnap ez már nem is sikerült. Estefelé sétáltunk még egy kicsit a faluban, a közös vacsora és a tábortűz előtt.

Vasárnap reggel átvonatoztunk Balatonfüredre a pünkösdi misére. Meg is telt a kerektemplom. 
Sétáltunk, fagyiztunk - páran jól be is lakmároztak a parton, pedig még csak most jött az ebéd. A Zsombor szülei meghívtak minket ebédre. Volt pörkölt, mákos guba és házi krémes ... mozdulni is alig tudtunk. Utólag is köszönjük ezt a páratlan vendégszeretetet!!!
  
 Sok-sok fotó itt!!!

A délután pedig a horgászaté, a focié és a fürdésé volt.


Több, mint 250 kis halat fogtak a fiúk, amit aztán este meg is sütöttek, s mind egy szálig meg is ettek/ettünk. Mindenki megtanulhatta összeszerelni a botot, kirántani a halat, majd megpucolni és megsütni azt. Két versenyhorgászunk - Zsombor és Bence - mindenkinek segített, hogy Nagy Ho-ho-horgásszá válhasson.

Este újra volt tábortűz és egy kis éjszakai túra a közeli hegycsúcsra, ahonnét gyönyörű kilátás nyílt a Balatonra.

Hétfőn reggel korán keltünk, mert a tapolcai-medencéig vonatoztunk. Felkapaszkodtunk a szigligeti várba, majd megnéztük a falut. Persze a fürdés és a foci ma sem maradhatott el. A tizenegy-két-pár ... fokos Balaton persze nem vonzott mindenkit. Vagyis vonzott, csak kb. a lépcső első szintjéig. Az igazi jegesmedvéket azonban semmi nem riaszthatta el...
Este megfőztük a vacsorát, majd szalonnát sütöttünk. Minden étkezés során voltak étszolgák, akik megterítettek, majd elmosogattak. Ez önkéntes alapon ment, a lelkiismeretre számítva. Néha vissza kellett rendelni a mosogatóhoz egy-egy "önkéntest", de összességében ügyesek voltak a fiúk. A négy nap alatt sok-sok dolog kiderült a fiúkkal kapcsolatban. (Láthattuk, hogy kik azok, akik becsületesen helytállnak, elvégzik a feladatot, s kik azok, akik csak sunnyognak.) Sokukra büszkék lehetnek a szüleik! Csak egy példa: a négy nap alatt Perjés Marcitól hallottam a legtöbbször ezt a mondatot: "Mit lehet segíteni, tanár úr?" 
Kedd volt az utolsó napunk a Balatonnál. Kitakarítottunk és indultunk haza. Útközben megnéztük Felsőörs középkori templomát, majd bementünk Veszprémbe. Voltunk a várhegyen a Szent Mihály-székesegyházban és a Tűztoronyban. Rövid séta után megebédeztünk, és indultunk haza.
 Prépostsági templom (Felsőörs)

 Szent Mihály-székesegyház (Veszprém)
és altemploma

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése